Innen ered a Cézár saláta!

A cézár saláta az olasz Caesar Cardini nevéhez fűződik, mégsem beszélhetünk olasz ételről, ugyanis Cardininek Amerikában voltak éttermei.

Kevés az az étel, amelynek pontosan tudjuk a születésnapját, a Cézár saláta azonban egyike a kivételeknek, ugyanis pontosan az USA Függetlenségi Napjának 148. évfordulóján, 1924. július 4-én tálalták fel először.

Aznap rengeteg Vendég fogyasztott Cardini éttermében, így az alapanyagok gyorsan elfogytak, az olasz étteremtulajdonos kénytelen volt elővenni kreativitását és a maradék alapanyagokból készítette el a ma oly népszerű Cézár salátát. A különleges ételnek azóta rengeteg variációja elterjedt, az eredeti azonban mindössze római salátát, kenyérkockákat, olívaolajat, Worcester-szószt, tojást, fokhagymát, némi citromlét, mustárt és a tetejére szórt sajtot tartalmazott.

Az étel természetesen a Tempus étlapján is megtalálható – térj be és ízleld meg, mi hogyan készítjük! 

A Nap nem, de a D-vitamin igenis ehető!

Nyáron, ha melegen süt a nap, általában már fél óra elég ahhoz, hogy elegendő D-vitamin képződjön bennünk, de ilyenkor a napsütötte órák csökkenésével a szervezetünk D-vitamin szintje drasztikusan lecsökkenhet. A Tempus azonban továbbra is segít a pótlásában! (Hiszen nálunk mindig ragyogóan süt a Nap! 🙂 )

Na de mi is az a D-vitamin?

A D-vitamin egy rendkívül fontos mikrotápanyag, mely számos betegség ellen véd, erősíti a csontokat, nélkülözhetetlen a szervezet működéséhez, ugyanis a foszfor és a kalcium beépítésében is részt vesz, sőt, karcsúsító hatását is egyre több orvosi kutatás támasztja alá.


A D-vitamin zsírban oldódik. Az emberi szervezet táplálékokból, például lazacból, makrélából, olíva olajból, tojásból és étrend kiegészítőkből juthat hozzá.

A Tempus Étterem a az egészséges táplálkozás elkötelezett híveként D-vitaminban és egyéb nélkülözhetetlen fontos tápanyagban gazdag ételkínálattal vár Téged is, hiszen a napsütötte tájak legjobb ízeit és alapanyagait hozza el Neked.

Töltődj fel D-vitaminnal akár a Tempusban is akár másutt, vigyázz magadra és jó egészséget!

Toques blanches – a szakács kalapja

séf-sapka2

Ugye Neked is rögtön ez a kép ugrott be? De miért is ilyen a séfek „sapkája”?

A legtöbbször elhangzó érvek között szerepel, hogy a különleges sapka tökéletes védelmet nyújt abban, hogy még véletlenül se kerüljön hajszál az ételbe. Míg mások inkább azt hangsúlyozzák, hogy célja a szakács kényelmét biztosítani, hogy az étel illatát ne vegye át a haja. Minkét indoklásban van némi igazság, de valljuk be – e szempontokból más kialakítású fejfedő is tökéletesen megállná a helyét!

A sapka alakját és kinézetét valójában a franciáknak köszönhetjük és a becsületes neve “toques blanches”, azaz fehér kalap.

A kalap eleinte a konyhában dolgozók rangját jelölte – különböző színekben, mintázatokban viselték, így rögtön egyértelmű volt, hogy ki milyen pozíciót tölt be.

Később valóban higiéniai és kényelmi okokból változott a színe és az alakja. A világos kalapon ugyanis minden szennyeződés már messziről kiszúrható, ezért is tették kötelezővé az egységes fehér színt.

És hogy miért ilyen magas?

A magas kalap célja a szakács kényelmének biztosítása, hogy a konyhában kizárólag az ételek és ne a szakács feje főjön!  A séf kalapok alakjuknak köszönhetően egytől egyig jól szellőznek, így nem fülled be viselőjük feje. 

Szereted a különleges ételeket? Érdekel más országok kultúrája? Szeretnél megismerkedni a világ ízeivel? Hadd kalauzoljunk el egy igazi gasztronómiai utazásra a napsütötte tájak ízeivel!